2009. augusztus 16.

Csapatbemutató

Aki olvassa ezt a blogot eddig nem látott semmi mást, mint hogy két fanatikus beszél itt az úttalan utak autózásáról. De arról igazából szó nem esett, hogy a postok mögött kik rejtőznek, és kik azok akik ilyen fába vágták a fejszéjüket. Tehát következzen egy csapatbemutató, hogy kik is vagyunk mi. A csapattagok bemutatása véletlen sorrendben történik, igaz hogy a legalább három ember esetében már főnököt kell kijelölni, de mi az első időkben ettől eltekintenénk és maradunk a demokrácia útján. Ebben az írásban a törzsemberekről lesz szó, az eszmefuttatás az őket körülvevő support teamről később következik.

László (Laci) msc-s gépészmérnökként a csapat műszaki esze.
A többiekhez képest komoly tapasztalatokkal rendelkezik szerelés, karosszériafestés, és hegesztés terén, melyeket a biciklijének bütykölése, radiátormázolás és hasonló tevékenységek alatt szedett össze. Elméletben mindent nagyon tud, lesz is alkalma bőven bizonyítani, ahogy azt már megtette a suliban a robotika témájában. Születésekor már a csillagokban meg volt írva, hogy ha felnő, gépek közelében fog ténykedni, és már gyerekként is szerette ha ő kormányozhatott.
Tudására alapozva fő tevékenységi területei a tervezés és a szerelés.

A csapat meghatározó egyénisége, a blog fődesignere Tamás (Tom).
Tamás jelenleg épitészhallgatóként tölti mindennapjait. Emellett egy BMW e30 büszke tulajdonosa, melyet nyaranta zsebpénze határáig örömmel hajt. A kocsi bizony néha megmakacsolja magát, lehet ennek ő annyira nem örül, de a csapat profitál belőle, mivel kezdi kiismerni a környék szerelőit, és megtudni mik lehetnek az alapvető rigolyák ha egy autó többszöri kérésre is azt mondja NEM. Tamás mint a képen is látható már hátulgombolós korában magába szívta mi az hogy Offroad és Somogybabod (Valószinűleg ezért is van a Samurai pártján.)
Ezzel a komoly munícióval felszerelve a csapatban a fő feladata a marketing, pénzügy és a design.
(PS: A jellemzéseket egymásról írtuk, ezért nincs a szövegben E/1.)